A mai napon megjelenő rendeletmódosítások alapján biztossá vált, hogy bizonyos szolgáltatások igénybevételéhez védettségi igazolványra lesz szükség. Ezesetben felmerül a kérdés, mit szabad és mit nem, ha az embernek van ilyen igazolványa? És mi lesz azokkal, akiknek nincs? Jogszerű-e a különbségtétel oltottak, és nem oltottak között? És mi van akkor, ha egyáltalán nincs védettségi igazolvány? Mi lesz a már védettséget szerzettek alapvető jogaival? Mi történik akkor, ha két alapvető emberi jog ütközik: a személyes szabadságunkat megtestesítő önrendelkezéshez való jogunk, és mások élethez, egészséghez való joga?
Azok szemében, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal (pl. mert még szerencsére nem estek át megbetegedésen, és egyébként nem szeretnének oltást felvenni) inkább kiváltságnak tűnik ez az okirat. Egy olyan helyzetben, amikor az állampolgárok alapvető szabadságjogait, egészségük védelme érdekében korlátozza az állam, úgy tűnhet, hogy egy csoportnak egy „menlevéllel” több jogot biztosít a jogalkotó. Ugyanakkor, ha a korlátozás okait, és főleg, ha a korlátozások alól mentesítő körülményeket nézzük, már egyáltalán nem tűnik igazságtalannak a különbségtétel.
Úgy tűnik, hogy a közeljövőben csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak a szállodák, színházak, mozik, tánc és zeneművészeti előadások, sportrendezvények, könyvtárak, múzeumok, közfürdők és hasonló létesítmények. A védettséget igazoló dokumentum bemutatását az üzemeltető kérheti, és amennyiben azt a vendég nem mutatja fel, a szolgáltatás nyújtását az üzemeltető megtagadhatja. Az igazolványon szereplő adatokat semmilyen módon nem tárolhatják, csak a felmutatást lehet kérni a vendégtől. A védettség igazolása kiskorú személy esetén mellőzhető, ha a kiskorúság nyilvánvaló, vagy más igazolvánnyal bizonyítható.
Az éttermek egy érdekes kategóriába tartoznak, mert a teraszok megnyitását követően az éttermek teraszai bárki előtt nyitva állnak, így csak a beltérben nem étkezhetnek azok, akinek nincs védettséget igazoló okiratuk. Az eddigi intézkedésekkel ellentétes volna, ha a beltérbe egyáltalán nem léphetnének be védettségi igazolvány nélkül, mert eddig sem volt tilos ott tartózkodni az elvitelre szánt étel átvétele erejéig. Továbbá nem kérdés az sem, hogy a teraszon étkező vendlégek használhatják az étterem mellékhelységeit.
Az eddigi korlátozó intézkedések során nem differenciált valamilyen logika mentén a jogalkotó?
Induljunk ki abból, hogy az utóbbi egy évben, egészségünk és mások egészsége (vagy akár élete) védelmében a jogalkotó korlátozta a szabadságjogainkat. A jogalkotó meg is indokolta, hogy ezt miért teszi, és ezt a társadalom döntő többsége alapvetően el is fogadta. Ha jobban belegondolunk, már ezen korlátozások során is különbséget tettek a fertőzési potenciál alapján. Hiszen fel sem merült az, hogy aki a budapesti tömegközlekedésben részt vesz, vagy aki vonattal Sopronból Debrecenbe utazik, arra is karanténkötelezettséget kelljen kiróni. Ugyanakkor a határt átlépő személyekre karanténkötelezettség várt. Tehát a társadalom nagy részre elfogadta azt, hogy a határátlépés tényénél fogva, a többi ember egészségének védelmében szabadságunkat korlátozhatja az állam.
Pontosan milyen feltételek mentén lehet korlátozni a személyes szabadságunkat?
Azt a világjárványtól függetlenül leszögezhetjük, hogy emberélet, egészség, testi épség védelmében más alkotmányos alapjogok korlátozhatóak. Sőt a társadalom el is várja az államtól, hogy korlátozza azok szabadságjogait, akik veszélyt jelentenek a társadalom többi tagjára. Az alapvető jogok korlátozása csak a szükséges mértékben, és a védett értékkel arányosan megengedett. Az Alaptörvény úgy fogalmaz, hogy „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Az állam pedig semmilyen indokkal nem függesztheti fel pl. az élethez, egészséghez, az emberi méltósághoz való jogainkat. Tehát nem hozhat olyan korlátozó intézkedéseket, amely során az alapvető ellátásból, infrastruktúrából kizár bizonyos állampolgárokat. Elérhető maradt mindvégig a halaszthatatlan egészségügyi ellátás, élelmiszerhez vagy közművekhez való hozzáférés, higiéniai és egyéb szükséges felszerelések beszerzése.
A világjárvány alatt ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy az államnak, közegészségügyi, járványvédelmi és életvédelmi funkciójából eredően kötelessége, hogy a társadalom tajgait megvédje. Ennek során pedig joga van bizonyos állampolgárokat elkülöníteni a társadalomtól, az ellátásuk biztosítása mellett. Sőt joga van akár a társadalom minden tagjának a szabadságjogait a veszély megszüntetéshez szükséges mértékben, és a veszélyhelyzettel arányosan korlátozni.
Miben más akkor az oltási igazolás?
Alapvetően semmiben, hiszen az egyes állampolgárok között járványvédelmi alapon tenne különbséget. A különbségtétel alapja tehát továbbra is a fertőzési potenciál, és a fertőzésnek való kitettség mértéke. Fontos leszögezni, hogy amennyiben a védettséggel olyan előnyök járnának, amelyek már kirekesztenek a társadalomból másokat, akkor az a különbségtétel már nem volna megengedett, nem volna célszerű és arányos. Tehát amennyiben a szabadságjogok korlátozásában alkalmazott különbségek alapja már nem a védettség, hanem pusztán egy okirat megléte, akkor az már alkotmányos alapokon nem igazolható. Ha tehát az okirat kiadása nem a tényleges védettséghez kötődik - vagy ami talán gyakorlatiasabb kérdés, ha igazolható védettség esetén nem kap valaki ilyen okiratot, és anélkül nem élhet a szabadságjogaival – akkor az állampolgárok közötti különbségtétel alkotmányos alapokon nem magyarázható.
Ne feledjük a védettséget szerzők alapvető szabadságjogait sem!
Leszögeztük fentebb, hogy az alapvető jogainkat csak az arányosság elve szerint lehet korlátozni. Ha a már beoltott, vagy a fertőzésen már átesett személyek alapvető szabadságjogait ugyanolyan mértékben korlátoznák, mint a még potenciálisan fertőző (vagy a fertőzés veszélyeinek kitett) személyekét, azzal a védettek alapvető jogaik sérülnének. Ha ebből a megközelítésből nézzük a kérdést, a különbség a védettek, és a járvánnyal szemben nem védettek közt áll fenn. Tehát a nem védettek érdekében fenntartja a jogalkotó az őket korlátozó intézkedéseket. De azok alapvető jogait nem korlátozza tovább, akik a járvánnyal szemben védettnek számítanak.
Konklúzió:
A korlátozó intézkedések, és ezen belül a védettségi igazolvány alkotmányosságát a magyar Alkotmánybíróság hivatott vizsgálni, és vélhetően fog is foglalkozni a kérdéssel. Az Európai Bíróság szintén vizsgálni fogja, hogy az egyes tagállamok milyen indokok mentén, milyen alapon tesznek különbséget állampolgárok között.
Az intézkedések meghozatala során az egymással szembe kerülő alapvető jogok közül mindig az élethez, egészséghez való jog kerül ki győztesen. Ugyanakkor az, hogy a szembekerülő alapjogok milyen mértékben, és mennyi ideig kerültek korlátozásra, és ez megfelelő volt-e, csak a vírus és az oltások hosszútávú hatásinak ismeretében lesz kielemezhető.
Tehát ameddig a jogalkotó nem önkényesen korlátozza alapvető jogainkat, nem biztosít indokolatlan kiváltságokat az állampolgárok egy meghatározott csoportja számára, és amíg biztosítja az alapvető szükségleteink eléréséhez való jogot minden állampolgár számára, addig járványvédelmi, egészségvédelmi, életvédelmi feladata ellátása érdekében korlátozhatja az állampolgárok szabadságjogait, a szükséges és arányos mértékben. És a jogalkotó ezen korlátozások bevezetése és fenntartása során, fertőzési potenciál, és a fertőzés veszélyeinek való kitettség mértéke szerint különbséget tehet állampolgárok között.
dr.Schiffer Zsolt
