Gépjármű-vásárlási kisokos

Rendkívül gyakran előforduló jogügylet manapság a használt autó eladása, vásárlása. Sok örömöt jelent egy megbízható autó, azonban hihetetlen bosszúsággal járhat, ha az ügylet után derülnek ki az eltitkolt hibák, és szembesülni kell azzal, hogy a jogvitát csak hosszas peres eljárásban lehet rendezni. Bejegyzésünkben összefoglaljuk, hogy jogi szempontból mire érdemes ügyelni a vásárlás során.

Kitől vásárol?

 

Sok esetben kereskedők hirdetéseivel lehet találkozni az interneten, azonban fontos tudni, hogy ez nem minden esetben jelenti azt, hogy az eladó valóban a kereskedést lebonyolító cég lesz. Az esetleges későbbi jogviták szempontjából is jelentős, hogy fogyasztói szerződésről van-e, szó de a használt autó előéletéről amúgy is a valódi tulajdonossal célszerű egyeztetni.

 

Érdemes tehát egyértelműen tisztázni az ügylet előtt, hogy pontosan ki lesz az eladó, kivel fog szerződni a lelkes vásárló, akkor is, ha kereskedővel egyeztet az autó megtekintéséről, részletekről, hiszen a kereskedő is eljárhat megbízottként anélkül, hogy az autónak tulajdonosa volna. Ha az eladó egy cég, azt is érdemes ellenőrizni a cégjegyzékben, akár véleményeknek is érdemes utánanézni az interneten.

 

Mit lehet tudni az autóról?

 

Az eladót értelemszerűen részletesen ki kell kérdezni az autó műszaki állapotáról, jellemzőiről, de itt nem szabad megállni az ellenőrzésben, sőt érdemes a hivatalos adatok vizsgálatával kezdeni a sort. A Jármű Szolgáltatási Platformon ellenőrizhetők a gépjármű hivatalos adatai. Az adatlekéréshez ügyfélkapu hozzáférés szükséges, azonban az adatokat ingyenesen tudja ellenőrizni. A honlapról tájékozódhat arról, hogy a kérdéses utó körözés alatt áll-e, illetve a legutolsó műszaki vizsgán látható óraállás is ellenőrizhető, amit érdemes az autóban látható adatokkal összevetni.

 

A fenti ellenőrzésen túl érdemes a jármű kártörténeti előzményeit is vizsgálni, amelyből azokról a javításokról, sérülésekről tájékozódhat, amelyeket biztosító közreműködésével javított a tulajdonos. A kárelőzményeket itt, vagy itt tudja ellenőrizni, ezért már párezer forintos szolgáltatási díjat kell fizetni. A kártörténeti előzményekből nem csak a korábbi sérülések derülhetnek ki, de az is ellenőrizhető, hogy az eladó által nyújtott információk mennyire teljeskörűek, amiből akár az eladó megbízhatóságára is lehet következtetni.

  

Műszaki vizsgálat, próbaút

 

Fontos, hogy az eladó a szerződés megkötése előtt, így az autó ellenőrzése során is köteles gondosan eljárni, ahogyan az általában elvárható. Ennek értelmében tehát talán értelemszerű, hogy az autót alaposan körbe kell járni, át kell vizsgálni, a szemmel látható hibákat fel kell mérni. Az ellenőrzés során érdemes szakértőt is igénybe venni, hiszen a vevő köteles gondosan eljárni, és egy alaposabb ellenőrzés olcsóbb lehet, mint a későbbi, váratlan javítások költségei. A gépjármű műszaki állapotát érdemes tehát márkaszervizben ellenőriztetni.

 

Fontos továbbá, hogy a gépjárművet mindenképp próbálja ki vásárlás előtt, és törekedjen arra, hogy minden funkcióját tesztelje az autónak! Tolasson, fékezzen, világítson stb.

 

Törzskönyv

 

Ahogyan fent is említettük, érdemes minden esetben meggyőződni arról, hogy ki az autó tulajdonosa, ki lesz az adásvételi szerződés eladója. Ennek keretein belül a törzskönyv ellenőrzéséhez, a szerződéskötés előtti megtekintéséhez érdemes ragaszkodni. A törzskönyv alkalmas a tulajdonos személyének bizonyítására, így értelemszerű, hogy ha nem lehet meggyőződni a törvényes, bejegyzett tulajdonosról, a törzskönyv nélküli vásárlás komoly jogi problémákkal járhat a későbbiek során. Ha tehát az autónak nincs törzskönyve, bármilyen kedvező is az ajánlat, érdemes gyanút fogni, és kétszer is meggondolni az üzletet!

 

Ha a szerződés létrejött, mindél hamarabb jelentsék be a tulajdonjog változást az illetékes hivatalhoz. Ezzel kapcsolatosan itt olvashat bővebben.

 

kulcsszavak: használt autó vásárlás, gépjármű hibás teljesítés, törzskönyv, kárelőzmény, gépjármű szolgáltatási platform

dr.Varga Júlia

Forrás: D.A.S Jogszerviz

DAS-logo